Biloba-Ginkgo.hu
Termékfüggetlen informácisó oldal

Ginkgo Biloba, a gyógyító "szent fa"
Ginkgo Biloba, a gyógyító

Ginkgo Biloba ág és termés
Ginkgo Biloba ág és termés

Ginkgo Biloba levél
Ginkgo Biloba levél
Biloba-Ginkgo.hu / A Ginkgo-Biloba

A Ginkgo Biloba a földtörténet egyik legidősebb fája. Ám nem a kora, hanem kiváló egészségvédő tulajdonságai miatt a világ egyik legnagyobb mennyiségben értékesített gyógynövénye.

Az élő kövület

Ginkgo biloba, az élő kövület

A Ginkgo biloba egy Dél-Kelet-Ázsiában honos, a ginkgoaceae családhoz tartozó, kétlaki, lombhullató fa, amely a páfrányfenyők törzsének egyetlen máig fennmaradt faja.

Mintegy 270 millió évvel ezelőtt, a földtörténeti őskorban fejlődött ki.

Természetes élőhelye Kína, mára a világ minden részén megtalálható. Füvészkertben például néhány ezer forintért még saját Ginkgo cserjét is vehetünk magunknak, ami néhány generáció alatt óriásira növi majd ki magát udvarunkban. A füvészkert Ginkgo fái már több mint 200 évesek.

A ginkgo elnevezés a kínai yinxingből származik, jelentése: ezüst barack. A japánok ezt ginkyonak ejtették, egy sajtóhiba miatt lett ginkgo. A páfrányfenyő, avagy magyar elnevezése onnan származik, hogy páfrányra emlékeztető levelei vannak, felépítése, termése pedig fenyőfélékre hasonlít.

A ginkgo lassan fejlődik az első évtizedekben, csak 30-40 év után kezd gyors ütemben terebélyesedni. Ezért nevezik Kínában "kung szun su" nagyapa-unoka fának. Kifejlett, idős fák elérik a 30-40 méter magasságot, törzsátmérője 5 méter is lehet. 2000 évnél idősebb példányok is ismeretesek.

Ginkgo név eredete

Magyar neve: "páfrányfenyő" onnan származik, hogy páfrányra emlékeztető levelei vannak, törzse felépítése és a termése pedig a fenyőfélékre hasonlít. Kezdetben a tiszafafélék családjába sorolták botanikusok. Hirase japán kutató 1895-ben fedezte fel, hogy a ginkó megtermékenyítését mozgó spermasejtek végzik. Fenyőfélékre ez nem jellemző. Páfrányoknál, szágópálmáknál fordul elő. Ebből következtettek arra, hogy a ginkó elszigetelt, önálló faj a mai növényvilágban.

Botanikai rendszertani besorolása:

  • Ginkgoaceaek családjába,
  • Ginkgoales rendbe,
  • Gymnospermata osztályba tartozik.

Rendjének egyetlen élő képviselője, annyira elüt a ma élő összes növényektől, hogy egyikkel sem hozható közelebbi rokonságba. Charles Darwin (1809-1882) angol tudós, a XIX. század egyik nagy természetvizsgálója, a származástan megteremtője, fentiekre gondolva nevezte el "élő kövület"-nek. Egyes német szerzők "túlélőművész"-nek is említik. A XVI. században egy kínai iró a levelek úszóhártya alakja miatt "kacsaláb levelű" (ya chio) fának nevezte. Ezt váltotta fel később a "yinxing" (jin hszing) "ezüstbarack", majd "bai guo" (paj kuo) "fehér gyümölcs" név. A "yinxing"-et a japánok "ginnan"-nak olvassák, és ez változott később "ginkyo"-ra. Kaempfer útibeszámoló könyvében "Ginkgo" név szerepel sajtóhiba következtében. Carl Linné (1707-1778) svéd orvos és világhírű botanikus volt az, aki lefektette a mai növényrendszertan alapjait és megalkotta kétnevű nevezéktanát, a "Ginkgo biloba" elnevezés is tőle származik (1771). A név első tagja a Kaempfer-féle sajtóhibából keletkezett "Ginkgo", a második tag a jellegzetes kétlebenyű levélre utaló "biloba".

Gyógyító szent fa

Ginkgo biloba levelek

Kínában szent faként tisztelték, szerzetesek gondozták és nevelték a ginkgo fákat évszázadokon át. XI. századból, a Szung-dinasztia idejéből van írásos bizonyíték létezéséről. A császárt ajándékozták meg egy csemetével, azt Kaifengben, a palota kertjében ültették el. Ezután közismertté vált és elterjedt az egész birodalomban. Eredeti lelőhelyét nem ismerték, legendás származású "szent fának" tisztelték, kolostorok, templomok kertjében szerzetesek gondosan ápolták, ezzel biztosították fennmaradását. Első részletes leírását Li Si-csen (1518-1593) 1596-ban megjelent "Pen Cao Kang Mu" (Gyógyszereskönyv) c. gyűjteményes kötetében találjuk. Ez a gyógyszerleirás-gyűjtemény az akkori időkig ismert több száz szakmunka és receptgyűjtemény alapján összeállított alapvető mű, amely orvosoknak, gyógyszerészeknek adott útmutatást évszázadokon át. Az "agy jótevőjének" nevezi, a tüdő hurutos betegségeinek, gyomor- bélhurut és bélférgesség (filariasis) kezelésére ajánlja.

Ma Kínában tabletta és injekció formában sokféle betegség kezelésére használják.

Japánban és Koreában, mint Kínából származó növényt a XI. század óta ismerik. Buddhista, taoista templom- és kolostorkertekben ültették, gondozták.

A ginkgot igen sokféle módon alkalmazták. Belsőleg elsősorban az agy jótevőjének tartották, de használták tüdő-, gyomor-, bélhurut, illetve bélférgesség fennállásánál. Ajánlották hasmenés, vagy étvágytalanság ellen is. Külsőleg pedig leginkább hályogok, sebek és szeplő kezelésére ajánlották.

Évszázadokon keresztüli túlélését steril genetikai állományának köszönheti, amelynek segítségével betegségeknek, zord időjárásnak és a modern környezetszennyezésnek is ellenáll. Szívósságát alátámasztja, hogy a hirosimai atomrobbantások után az első növény volt, amely kihajtott anélkül, hogy mutációt szenvedett volna.

A homoeopátia napjainkban ismét népszerű, és a ginkgo sokoldalú, immunrendszert erősítő, gyógyító hatását ezen a területen is hasznosítják. A friss zöld ginkgo levélből sajtolással előállított homeopátiás hatóanyagot leginkább az agyi érelmeszesedés és cukorbetegség kezelésére használják.

Ginkgo levél kivonat a hagyományos gyógyításban

Kinában a ginkgo levél gyógyító hatásáról az első leírás, a Ming-dinasztia idejében Lan Mao 1436-ban megjelent Dian Nan Ben Cao c. művében található. Ebben a könyvben a ginkgot külső használatra ajánlja a szerző, főleg sebek, szeplők kezelésére. Szájon át való bevételre Lin Ven-taj: diarrhea (gyomor-bélhurut) esetén ajánlja a ginkgo levél kivonatot. Ben Cao Pin Huj Jing Jao c. 1505-ben megjelent leírásában hasmenés kezelésére ajánlja és "az agy jótevőjének" nevezi. Az első összefoglaló mű, amely a ginkgo gyógyhatásával foglalkozik, az előzőekben említett Li Si-csen 1596-ban megjelent "Gyógyszereskönyve" (Pan Cao Kang Mu) volt. Ebben a nagy kínai orvos és gyógyszerész összegezte addig megjelent több száz orvosi munkában leírt eredményeket, kiegészítve azokat saját kutatásaival. A Gyógyszereskönyv a ginkgo kivonatot étvágygerjesztők, emésztési zavart javítók, központi idegrendszert serkentők közé sorolja. Külsőleg: a hályog kezelésére ajánlja.

Többezer éves tibeti hagyományos gyógyításról első összefoglaló közlés hazánk fiától Körösi Csoma Sándortól származik. Az akkori idők egyik híres tibeti orvosa Szangje Puncong láma mondta tollba az alapvető tibeti orvosi munka a "Négy Gyökér" (Gyü-si) egyes részeit, melyet Kőrösi Csoma angol nyelvű könyvében adott ki 1835-ben. Ebből tudjuk, hogy a tibeti hagyományos orvoslásban vallásos meggyőződés és mágikus hit keveredik több távol-keleti orvoslás elemeivel, valamint Galenus tanainak nyomai is megtalálhatók benne. A "Négy Gyökér" II. fejezete foglalkozik a gyógynövényekkel. A ginkgoról leírja, hogy összehúzó (adstringes) gyógyszer, légzőszervi panaszoknál, vérhas, emésztési zavarok és szédülés elleni orvosságok alkatrészeként használták.

Levélkivonatának hatásmódja

Európában a XIX. század közepéig a hagyományos orvoslás fő eszköze a fitoterápia volt, vagyis a gyógynövényeken alapuló készítmények használata. Már a történelem előtti időkben maradtak bizonyítékok arról, hogy növényeket használtak a betegségek gyógyítására. ("Ebers papyrus" Kr. e. 1500.)

A híres görög és római orvosok (Hippokratész, Galenus, stb.) műveikben közölték a gyógynövények felhasználásáról szóló ismereteiket. Későbbi időkből ránkmaradt "füveskönyvek" mind ezt bizonyítják.

Az idők folyamán a gyógyászatban előtérbe kerültek a szintetikus kémiai vegyületek és feledésbe merültek a régi természetes eredetű szerek. Az utóbbi időben mind többet kezdenek foglalkozni a természetes gyógymódokkal és gyógyító hatású anyagot tartalmazó növények hatóanyagaival. Fitoterápiás szerek előállításához a növények virágait, terméseit, leveleit, kérgét, további részeit használják fel. Növényből gyógyszert vízzel, alkohollal, vagy más oldószerrel szobahőmérsékleten, vagy magas hőfokon lehet előállítani: friss levélből préseléssel, vagy tea, áztatás, tinktúra módján. Így irányult a figyelem a Ginkgo bilobára melynek magját tapasztalati alapon évszázadok óta használták az érrendszer erősítésére, vérkeringés javítására. Ismert dolog, hogy a vérkeringés zavarainak keletkezésében három fő tényezőnek van szerepe, ezek: a vér tulajdonságainak megváltozása, érfal átjárhatóságának változása és szöveti anyagcsere zavara.

Utóbbi évek kutatásai tisztázták a prostaglandin szerepét a thrombocyta aggregatio (vérlemezkék tömörülése), ezáltal a thrombosis kialakulásának folyamatában. A thrombocyta membránban enzim hatására labilis endoperoxyd képződik. Ebből a vérlemezkékben thromboxan A2 keletkezik. A thromboxan A2 az ereket összehúzó (vasoconstrictor) és thrombocyta aggregatiot kiváltó anyag, tehát a trombus (vérrög) képződést elősegíti. Az érfalban prostaglandin képződés során a labilis endoperoxydból prostacyclin keletkezik, amely értágító hatású és vörösvérsejtek rugalmasságát fokozó anyag. A prostacyclin ugyanakkor a vérlemezkék tömörülését gátolja.

A thrombocytákból kiszabaduló thrombocyta növekedési faktor (PAF) az érfalban lévő endothel sejtek szaporodását és ezáltal a thrombosis készséget fokozza. A faktor hatására az érfal simaizom sejtjei szaporodnak, ezáltal az érelmeszesedés (arteriosclerosis) kialakulásában is szerepe van. Károsítják az immunrendszert, így allergiás folyamatok és toxikus sokk létrejöttét is elősegítik. A thromboxan és prostacyclin ellentétes hatása tartja fenn a vér alkotóelemeinek egyensúlyát.

A ginkgo levélkivonat fokozza a prostacyclin képződést, gátolja a PAF hatását és a lipidperoxidációt (a zsírok alapsejtjeinek oxigén felvételét), ezáltal csökken a vérsejtek közötti surlódási ellenállás (viscositas), a vörösvérsejtek rugalmassága növekszik, jobban ellenállnak a lebomlásnak, oldódásnak, véráramlás még a hajszálerekben is javul (az erek tónusa fokozódik). Ezen a módon és a thromboxan-prostacyclin egyensúly szabályozása révén, csökken a hajszálerek falának átjárhatósága, vele együtt csökken az oedema (vizenyő) készség, a hajszálerek kitágulnak átjárhatóságuk fokozódik. Végeredményben javul a szöveti vérellátás.

A Ginkgo kivonat, a lipidperoxidácio gátlása révén növeli a szövetekben, különösen az agyszövetben az oxigén, valamint a glükóz felvételt és hasznosítást, ily módon az agysejtek újjáépülése gyorsul. Tehát bizonyos mértékig az agyi hypoxia (oxigén hiány) ellen is véd. A túlzott lipidperoxidácio során szabadgyökök is keletkeznek, melyek a sejtek falának károsodását okozzák, ezeket a szer képes lekötni. Szervezetben a kedvező hatást ezen mechanizmusok együttesen hozzák létre, ami ezután főleg az agyi és végtagi mikrocirkuláció (a legkissebb erek keringése) javulásában mutatkozik meg.

Ginkgo Biloba botanikai leírása

A ginkgo elágazó, terebélyes, magas fa, koronája kúp alakú, alakja emlékeztet a fenyőre. Hosszú ágain rövid hajtások vannak, ezeken csokorban ülnek a levelek, melyek minden más lombos fa levelétől különböznek. Sűrű, villás erezete a fenyőtűket ellátó erekre emlékeztet. Hosszú nyelűek, legyező alakúak, középen egy, vagy több bemetszéssel. A nyélen át a lemezbe jutó edénynyaláb azonnal kettéágazik, a levél szélén fut végig. Ebből a kétágú főérből indulnak ki a kissé elágazó, csaknem párhuzamos oldalerek.

Harántösszekötések (comissura) nélküli jellegzetes nyitott erezete van. A szép üdezöld levelek április végén, május elején kezdenek fejlődni, peremük ekkor még többszörösen szeldelt. Később a sötétebb olajzöldtől a sárgásbarnáig terjedő árnyalatúak lesznek és két lebenyes, középen behasított alakúvá válnak, sőt a bevágás eltűnik és a levél lekerekített, hegyére állított háromszöggé lesz. Késő ősszel aranysárga (sohasem vörös) levéldíszt ölt a fa, majd néhány nap múlva lehullatja levelét.

A porzós egyedek rügyfakadása és lombhullása megelőzi a termős fákat. A nyitvatermők virágában rendesen csak az egyik ivarszerv fejlődik, külön egyeden a porzós és külön a termős virág. Tehát az ivarszervek két különböző növényen fordulnak elő, ezért a ginkgo biloba kétlaki növény. A ginkgo szaporodásának érdekessége még: a fa szaporodóképessége 20 éves korában kezdődik és legalább 1000 évig tart. A porzás és megtermékenyítés kb. 5 hónap alatt megy végbe. A virágos növény virágporában mozgó hímsejtek (spermatozoid) vannak, melyek spirális csillószőreikkel, csapkodó mozgásukkal végzik a megtermékenyítést, akkor is, ha nem hatolnak a magkezdeménybe.

A levélcsokrok tövében fejlődnek a virágok. A porzós virágok barkaszerű kis fürtök, sok porzólevéllel, ezeken két-két pollenzacskóval.

A termős virág hosszú kocsányának csúcsán két termőlevél van. Ezek a magrügyből és ennek tövén egy csekély duzzadmányból állnak. A magkezdemény csúcsán, a pollenkamrában, egy csepp gyantaszerű anyag gyűlik meg. A pollent a szél sodorja ide és a gyantán megtapad. A megtermékenyítés nem azonnal, hanem a női sejtben történik. A magkezdemény pollen kamrájában érési folyamat kezdődik, mely április-májustól őszig tart. Mire ez befejeződik, addigra a magkezdemény már lehullott a földre, és a megtermékenyítés ott megy végbe. A kialakuló mag csak egy év pihenés után lesz csírázásra képes. Idős fáknál lehetséges, hogy a falevélen is fejlődik egy-két gyümölcs.

A ginkgo gyümölcse hosszú kocsányon függő, aranysárga, kerek szilva nagyságú. A húsos, ragacsos burok fogyasztásra nem alkalmas. Vajsavat, ginkgosavat, bilobolt tartalmaz, melyek bomlásakor bűzös szag keletkezik. Ez az oka annak, hogy az európai parkokban nem szívesen ültettek termős ginkgo fákat.
A fiatal fáról még nem lehet megállapítani, hogy porzós, vagy termős lesz-e, csak a kromoszómák alapján lehetséges a korai felismerés. Ugyan mindegyiknek huszonnégy kromoszómája van, de a porzós és termős ginkgo külseje más és más. A húsos burok alatt csonthéjas, két- esetleg háromélű, 1,5-3 cm hosszú, 1-2 cm széles magház van. A benne található mag sárgászöld színű, keményítőtartalmú, táplálószövete étkezési célokra felhasználható.

A ginkgo termése

Ginkgo biloba termés

A ginkgo gyümölcse hosszú kocsányon, 5-6-os csokorban fejlődik. A csonthéjas mag kettő, vagy három élű kb. 1.5 - 3 cm hosszú, kb. 2 cm széles. A magot Kinában már a földművelés megkezdése előtti időben is gyűjtötték. Később már termesztették és piacon árulták.

A hagyományos kínai orvoslás már kb. 5000 éve használja gyógyításra. A mag tartalmaz keményítőt (62%), szénhidrátot (6%), fehérjét (11%), zsiradékot (1.5-3%), rostanyagot 1%-ban. A mag gyógyhatású anyagai: ginkgolsav, hydroxyginkgolsav, bilobol, ginnol, ginkgotoxin, nyomokban cyanhydrogen. A nyers mag főleg gyermekekre mérgező hatású lehet. Ennek okozója a B6 antivitamin (4-methoxypyridoxin), mely a B6 vitamin felszívódását és hasznosítását akadályozza. A főzés, vagy pörkölés az antivitaminthatást kiküszöböli és a mag élvezhető lesz. A csekély cyanhydrogén enyhe mérgezést okozhat, a szem és torok égető érzése a nyálkahártya izgalom miatt, valamint felléphet fejfájás és gyengeségérzet is.Ezek a tünetek hasonlóak a kb. 50-60 db. keserümandula vagy barackmag elfogyasztása után észlelhetőkhöz.

Kínai kutatók az utóbbi évtizedekben behatóan foglalkoztak a ginkgomag gyógyászati felhasználásának lehetőségeivel. Laboratoriumi és állatkisérletekben kimutatták, hogy simaizom lazító és gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik. Ennek következtében pl. az idült hörghurutra kedvező hatású: csökkenti a váladékozást, szünteti a köhögési ingert. Keringési szervekre való hatása: növeli a hajszálerek átjárhatóságát és elősegíti a következményes vizenyő kiürülését. Patkányoknál agyi vérkeringést javító hatást is észleltek. Antibiotikus hatást is tapasztaltak, bélférgek ellen is hasznos. Vizes kivonatát a bőr gombás betegségeinek kezelésére találták hatásosnak.

A fenti megfigyelések jelentős gyógyeredményt nem bizonyítottak, ezért a ginkgomagból előállított gyógyhatású készítmények nem kerültek széleskörü alkalmazásra.

Mag felhasználása az étkezésben

A ginkgomag a buddhista hústalan táplálkozás kedvelt alapanyaga. Kinában és Japánban konyhai felhasználása nem ritkaság. Nálunk még nem ismert, mint élelmiszer, de gasztronómiai érdekessége miatt foglalkoznunk kell vele. A termés ősszel érik be, az első fagyok után gyűjthető a fáról, vagy fa alól. A puha gyümölcsből óvatosan kell kihámozni a csonthéjas magot (a húsos burok és leve maró hatású). Az így nyert magokat meg kell mosni. Ezután kezdődhet a konyhai előkészítés. A feltöretlen frissen szedett magok hűtőszekrényben 2-3 hétig tárolhatók. Felhasználás előtt a csontos héj megroppantása után, legjobb körömmel kiemelni a nedves, puha, rugalmas, gazdagon húsos magot. Öntsünk rá forrásban lévő vizet és áztassuk 10 percig, ekkor a fellazult bőrét is lehúzhatjuk. Ezután tegyük forró vízbe, főzzük fél órán át, szűrjük le.

Ha a lehéjazott magot napon, vagy langyos sütőben megszárítjuk, korlátlan ideig eltartható, jól záródó edényben hűvös, száraz, sötét helyen. Távol-Keleten a megtisztított magból sós lével konzervet is készítenek, ezt már nem kell forralni, csak leöblíteni. A pirított, sózott magot piacon árulják, kedvelt csemege. A pirított ginkgomagnak férfi nemi erőt fokozó hatást tulajdonítanak, ezért az impotencia kezelésére is ajánlják.

A ginkgo mag kissé édeskés ízű. Értékét az adja, hogy átveszi a vele együtt párolt zöldségfélék és húsok ízét, puha anyagával gazdagítja az ételt. Előszeretettel főzik össze szárnyas húsokkal és felhasználják töltelékekben, vagy levesbetétként is.

A ginkgo a modern orvoslásban

A ginkgo termésével ellentétben a ginkgo levelét már a modern nyugati gyógyszerkutatás és orvostudomány is górcső alá vette.

A vizsgálatok szerint a ginkgo levél hatóanyagai két csoportba oszthatóak, flavonoid és terpen csoportba. Az elmúlt húsz évben több mint 40 flavonoidglikozidát és 6 terpenszármazékot határoztak meg.
A Flavonoid csoport jelentősebb hatóanyagai: Kaempherol (mono.), Quercetin (di-), Isorhamnetin (triglicosida), Cumarsav (flavonolglicosida).

A terpen csoportba tartozó hatóanyagok közül a Ginkgolid (diterpen), Bilobalid (sesquiterpen) a legjelentősebbek. Ez a két hatóanyag kizárólag a Ginkgo bilobában fordul elő. A Ginkgolid vizsgálatával az utóbbi időben számos kutató foglalkozott: a japán Furakava izolálta ginkgo levélből 1932-ben. 1988-ban a Nobel-díjas Corey és munkatársai, a Harward Egyetemen, komplex vizsgálatsorozattal különítették el a Ginkgolid alkotó elemeit, ezeket A, B, C, G, J és M jelzéssel írták le. A legaktívabb tagja a csoportnak a Ginkgolid B, mely nagyrészben adja a ginkgo csoport gyógyító hatását. (A ginkgo levélben 0.2% Ginkgolid B hatóanyag van.) A terpencsoportba tartozó sesquiterpen-biflavon kombináció a ginkgetin, isoginkgetin és bilobetin. A ginkgo levél tartalmaz még szerves savakat (ascorbinsav stb.) melyek a kivonat savas vegyhatását, vízben oldhatóságát teszik lehetővé.

A laboratóriumi vizsgálatok azt is kiderítették, hogy a ginkgo kitűnő természetes értágító, növeli a szövetekben az oxigén és glükóz felvételt, javítja a szöveti vérellátást.

Erős antioxidáns hatása miatt képes közvetlenül megkötni a sejteket károsító szabadgyököket. Javítja az idegsejtek közötti jelátvitel minőségét, serkenti az agy energiaellátását, oly módon, hogy az oxigén- és glukozfelvételt, valamint annak hasznosítását segíti; megakadályozza a vér viszkozitásának csökkenésével járó trombocita-felgyülemlést, csökkenti a vérlemezkék összetapadását.


Linkgyűjtemények (banner):
  • linkpont
  • linkgyűjtemény